Bookbot

Nekünk megmarad Casablanca

Valoración del libro

Más información sobre el libro

Umberto Eco azt mondta, a Casablanca nem film, hanem filmek. A világ kedvenc szerelmes filmje. A világ kedvenc háborús filmje. A világ kedvenc Bogart-filmje. Ez mind a Casablanca. Két amerikai színdarabszerző ötletéből egy amerikás magyar rendezte, és legalább tíz náció vett részt az elkészítésében.De mitől ennyire népszerű a mai napig egy olyan film, amelyet lóhalálában forgattak, a közreműködői közül egy sem járt soha a helyszínen, és amelynek a főszereplője addig főleg rosszfiúkat játszott? Noah Isenberg filmtörténész a bemutató hetvenötödik évfordulójára megpróbálta megfejteni a titkot. Egy soha be nem mutatott darab bekerült az álomgyárba, és sok kézen ment át, míg kialakult a forgatókönyv. A forgatáson hemzsegtek a nácizmus elől menekülő európaiak. Két híres színész komoly fenntartásokkal vállalta azt a szerepet, amely aztán szupersztárrá tette őket. Egy 178 centis, kopaszodó amerikaiból szexszimbólum lett, és állítása szerint ehhez csak annyi kellett, hogy Ingrid Bergman szerelmesen nézzen rá. Egy fiatal svéd színésznő a bemutató után évtizedekre megtestesítette az eleganciát és tisztaságot. Egy pikáns arcú lány a francia ellenállás arca lett, pedig Hollywoodban élt.Rengeteg fotóval, rengeteg sztorival varázsolja el az olvasót ez a könyv, amely minden filmrajongónak létfontosságú. kevesebb

Compra de libros

Nekünk megmarad Casablanca, Noah Isenberg

Idioma
Publicado en
2017
Encuadernación
(Tapa dura)
Te avisaremos por correo electrónico en cuanto lo localicemos.

Métodos de pago

4,0
Muy bueno
1 Valoraciones

Nos falta tu reseña aquí

Título
Nekünk megmarad Casablanca
Idioma
Húngaro
Editorial
Európa
Publicado en
2017
Formato
Tapa dura
ISBN10
9634058221
ISBN13
9789634058229
Serie
Calificación
4 de 5
Descripción