Bookbot

A kutyák szőrös gyerekek

Valoración del libro

Más información sobre el libro

Bukfenc és Jeromos könyve nemcsak két családi kutya életét mutatja be, hanem azt is, hogy hogyan lehet a kutyalélek rejtelmeit tudományos vizsgálatok tárgyává tenni. Azoknak szól, akik szeretnének a kutyaetológia világába bepillantani a tudományos könyvek szigorúsága és unalma nélkül. Az első kiadást sokan megszerették, azóta angolul is megjelent az Egyesült Államokban, és német nyelvre is fordítják. Az átdolgozott, harmadik kiadás tartalmaz néhány olyan új, érdekes felfedezést is például azt, hogy a kutyák szívesen és sikeresen képesek gazdájukat utánozni , amiket az ELTE Etológiai Tanszékének kutatói tettek az utóbbi években. - Csányi Vilmos Budapesten született 1953-ban, biológus, író, az Akadémia rendes tagja, az ELTE Etológiai Tanszékének egyetemi tanára, a Magyar Etológiai Társaság tiszteletbeli elnöke, a Magyar Tudomány főszerkeszője. Etológiát, humánetológiát és evolúciós rendszerelméletet tanít. Kutatási területe az állati és emberi viselkedés valamint a biológiai és a kulturális evolúció kérdései. Az utóbbi öt évben szépirodalommal foglalkozik.

Compra de libros

A kutyák szőrös gyerekek, Vilmos Csányi

Idioma
Publicado en
2012
product-detail.submit-box.info.binding
(Tapa dura)
Te avisaremos por correo electrónico en cuanto lo localicemos.

Métodos de pago

4,4
Muy bueno
59 Valoraciones

Nos falta tu reseña aquí

Título
A kutyák szőrös gyerekek
Idioma
Húngaro
Editorial
Libri
Publicado en
2012
Formato
Tapa dura
ISBN10
9633101514
ISBN13
9789633101513
Serie
Calificación
4,35 de 5
Descripción