Más información sobre el libro
Talán nem túlzás azt állítani, hogy a karácsony a legszebb ünnep, hiszen a szeretethez kapcsolódik, s hozzá az idők folyamán egy egész ünnepkör csatlakozott. A karácsonyt közvetlenül megelőző időszakra esnek az olyan jelentős napok, mint például a Katalin- és az András-nap, amelyekről azt tartják, hogy böjtölés után a fiatalok éjszaka megálmodhatják a jövendőbelijüket. Miklós napján Mikulás kedveskedik a gyermekeknek, Luca napjához számtalan szokás és babona kapcsolódik. Sok helyen a disznótort is ebben az időszakban tartják meg. Ma már az advent ideje sajnos sokunk számára elsősorban a stresszről szól. Gyakran nehézséget jelent, hogy az otthonunk mellett a szívünket is felkészítsük az ünnepre, átéljük a várakozás szépségét, megsejtsük a karácsony és vele a születés örök misztériumát, amely oly sok művésznek jelent kifogyhatatlan ihletforrást mind a mai napig. E kötetben klasszikus magyar költők és írók - köztük Radnóti Miklós, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Ady Endre, Mikszáth Kálmán és Móricz Zsigmond - adventi időszakhoz kapcsolódó írásai kaptak helyet az ünnepre való várakozás jegyében. Soraik bebizonyítják, hogy a karácsony előtti időszak is legalább olyan érzelem- és eseménydús lehet, mint maga az ünnep, ugyanakkor hozzájárulhatnak ahhoz is, hogy az adventi gyertyák meggyújtásával ne csak a szobát, de a szívünket is beragyogja az ünnep fénye.
Compra de libros
A fenyők álma, JENEINÉ SOMOGYI JUDIT
- Idioma
- Publicado en
- 2021
- product-detail.submit-box.info.binding
- (Tapa dura),
- Estado del libro
- Muy Bueno
- Precio
- 3,99 €
Métodos de pago
Nadie lo ha calificado todavía.
- Título
- A fenyők álma
- Subtítulo
- Adventi antológia
- Idioma
- Húngaro
- Autores
- JENEINÉ SOMOGYI JUDIT
- Editorial
- Lazi Könyvkiadó
- Publicado en
- 2021
- Formato
- Tapa dura
- ISBN10
- 9632675169
- ISBN13
- 9789632675169
- Serie
- Etiquetas
- Descripción
- Talán nem túlzás azt állítani, hogy a karácsony a legszebb ünnep, hiszen a szeretethez kapcsolódik, s hozzá az idők folyamán egy egész ünnepkör csatlakozott. A karácsonyt közvetlenül megelőző időszakra esnek az olyan jelentős napok, mint például a Katalin- és az András-nap, amelyekről azt tartják, hogy böjtölés után a fiatalok éjszaka megálmodhatják a jövendőbelijüket. Miklós napján Mikulás kedveskedik a gyermekeknek, Luca napjához számtalan szokás és babona kapcsolódik. Sok helyen a disznótort is ebben az időszakban tartják meg. Ma már az advent ideje sajnos sokunk számára elsősorban a stresszről szól. Gyakran nehézséget jelent, hogy az otthonunk mellett a szívünket is felkészítsük az ünnepre, átéljük a várakozás szépségét, megsejtsük a karácsony és vele a születés örök misztériumát, amely oly sok művésznek jelent kifogyhatatlan ihletforrást mind a mai napig. E kötetben klasszikus magyar költők és írók - köztük Radnóti Miklós, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Ady Endre, Mikszáth Kálmán és Móricz Zsigmond - adventi időszakhoz kapcsolódó írásai kaptak helyet az ünnepre való várakozás jegyében. Soraik bebizonyítják, hogy a karácsony előtti időszak is legalább olyan érzelem- és eseménydús lehet, mint maga az ünnep, ugyanakkor hozzájárulhatnak ahhoz is, hogy az adventi gyertyák meggyújtásával ne csak a szobát, de a szívünket is beragyogja az ünnep fénye.



