Bookbot

Hüvös-völgyi Suli 7

Az első és az utolsó

Autores

Más información sobre el libro

Hüvösvölgyi suli falai közt zajlik az élet. Míg egyesek – köztük a kassai ikrek – az utolsó akadályokon szökkennek át, mások számára még csak most kezdődnek a gimnazista mindennapok. Dóri úgy dönt, hogy az érzését kihasználva tesz egy lépést az íróvá válás felé, és papírra (azaz monitorra... azaz egyelőre csak a fejében létező monitorra...) veti egy elsős hüvösvölgyis diák, Borbély Zsófi történetét. A színésznőnek készülő Zsófi a háta közepére sem kívánja az új iskolát, az új osztálytársait, és egyáltalán, az egész témától kiütést kap. Ám aztán a semmiből feltűnik egy szép mosolyú fiú, és egy csapásra minden megváltozik: minden színesebb lesz, és persze bonyolultabb. Tizenhárom évesen a kamaszkor első nagy csatáját vívja a szüleivel, és egyre több időt tölt a lovakért rajongó Grétivel, aki megérti a szívügyeket, sőt tökéletes stílustanácsadónak is bizonyul. Együtt próbálják kideríteni azt is, ki lehet az a titokzatos férfi, akinek a telefonja miatt kisebb botrány tört ki a Borbély családban. A megfejtés persze nem érkezik könnyen...

Compra de libros

Hüvös-völgyi Suli 7, Edit Maros

Idioma
Publicado en
2015
product-detail.submit-box.info.binding
(Tapa blanda),
Estado del libro
Bueno
Precio
4,79 €

Métodos de pago

Nadie lo ha calificado todavía.Añadir reseña

Título
Hüvös-völgyi Suli 7
Subtítulo
Az első és az utolsó
Idioma
Húngaro
Autores
Edit Maros
Editorial
Studium Plusz
Publicado en
2015
Formato
Tapa blanda
ISBN10
6155463956
ISBN13
9786155463952
Serie
Etiquetas
Descripción