Bookbot

Családi kötelékek

Más información sobre el libro

A gyönyörű és tehetséges Annie Fergusonnak minden megadatott, amit egy fiatal nő csak kívánhat magának, ám egy szörnyű tragédia örökre megváltoztatja az életét: szeretett nővére és sógora halálos balesetet szenvednek, gyermekeik árván maradnak. Annie-t valósággal letaglózza a felismerés: mostantól ez a három gyerek az övé... Tizenhat év telik el úgy, hogy Annie-nek nővére gyermekei a legfontosabbak a világon. A számára mindent jelentő családdal nyugodt és boldog életet él, és ezen nem is akar változtatni. Igaz, ideje sincs társat keresni, hiszen unokaöccsének és unokahúgainak nevelése kitölti minden idejét. De eljön a pillanat, amikor a családi fészek kiürül. A gyerekek felnőnek és a saját útjukat járják, Annie pedig egyedül marad. Ám amikor már szinte le is mondott arról, hogy társat találjon, egy különös találkozás ismét váratlan fordulatot hoz az életébe. Danielle Steel varázslatos regénye Manhattanből Párizsba, majd Teheránba röpít bennünket, és miközben a sors kiszámíthatatlanságáról, a váratlan erőpróbák megrendítő hatásáról olvasunk, megértjük, hogy milyen fontos az életünkben a családi kötelékek összetartó ereje.

Compra de libros

Családi kötelékek, Danielle Steel

Idioma
Publicado en
2015
Encuadernación
(Tapa blanda),
Estado del libro
Bueno
Precio
3,69 €

Métodos de pago

Nadie lo ha calificado todavía.Añadir reseña

Título
Családi kötelékek
Idioma
Inglés, Húngaro
Editorial
Maecenas
Publicado en
2015
Formato
Tapa blanda
ISBN10
9632032802
ISBN13
9789632032801
Serie
Etiquetas
Descripción