Bookbot

Váradi Judit

    Az Emberi Test Enciklopédiája II
    • Az emberi test II. enciklopédiája tudományos igényességgel megírt, sok érdekes információt tartalmazó, színes képekkel gazdagon illusztrált könyv. A fejezetek bepillantást nyújtanak az emberi szervezet felépítésének és működésének csodálatos világába, az élet kezdetét jelentő parányi sejttől kezdődően, a tested működéséhez nélkülözhetetlen vörös folyadékig, mely vég nélkül kering benned. A szaporodás című fejezetből megtudhatod, hogy az életed két parányi sejt találkozásával indul, s az egyesült sejtekből hogyan lettél olyanná, amilyen ma vagy. A vért bemutató részből fontos ismeretek birtokába juthatsz például arról, hogyan veszik fel a harcot a vér egyes alkotóelemei bármivel, ami az egészségedet veszélyezteti. Az izomzatról szóló fejezetből megtudhatod, hogy a legegyszerűbb mozgások kivitelezéséhez is tested izmainak százaira van szükség, s ezek az izmok egy egész sor egymástól eltérő mozgást képesek végrehajtani a legkisebb szemhéjrebbenéstől egészen a hatalmas erőkifejtésig. Az idegrendszer című fejezetből kiderül, hogy az agyadtól a tested minden apró zugába mikroszkopikus kis idegrostok milliói vezetnek, melyek informálják az agyadat arról, mi zajlik a testedben.

      Az Emberi Test Enciklopédiája II