Bookbot

A Segítség

Valoración del libro

Parámetros

  • 592 páginas
  • 21 horas de lectura

Más información sobre el libro

A hatvanas évek elejére, Jacksonba, az amerikai Dél egy tipikus kisvárosába varázsol bennünket Kathryn Stockett regénye. Látszólag olyan világ ez, ahol soha nem fog megváltozni semmi a fehérek úgy érzik, a világ örök rendje a szegregáció, a feketék pedig véletlenül sem merik elmondani igazi érzéseiket (hiszen aki mégis elmondja, azt rögtön elbocsátják, s szerencséje van, ha nem ölik meg aztán). Közben persze már elkezdődött a fekete polgárjogi mozgalom, s amit Martin Luther King mond, s ami közben szép lassan történik az országban (a szegregáció fokozatos, nagyon lassú enyhülése), az mégiscsak eljut a kisvárosba. Skeeternek, egy fehér lánynak, aki épp visszajött az egyetemről, és író akar lenni, az az ötlete támad, hogy a cselédekről kellene könyvet írni, pontosabban egy interjúkötetet: a fekete nők először kapnának lehetőséget, hogy ők maguk mondják el, milyen a fehéreknek dolgozni, hogy bánnak velük, mik a fájdalmaik, örömeik… Skeetert eleinte csak naiv, gyerekes becsvágy fűti, hogy valami olyat írjon, ami megjelenhet, de a néger cselédeket megismerve, s részt vállalva sorsukból, sőt életét kockáztatva értük – hiszen Jacksonban veszélyes, sőt életveszélyes vállalkozás egy ilyen könyv kiadása a jó ügy mellett kiállni kész, bátor felnőtt válik belőle. Kathryn Stockett 2009-ben megjelent regénye fenomenális siker: az első kötetes szerző hónapokon át vezette a sikerlistákat, és sokan Margaret Mitchellhez hasonlították.

Compra de libros

A Segítség, Kathryn Stockett

Idioma
Publicado en
2011
Encuadernación
(Tapa blanda)
Te avisaremos por correo electrónico en cuanto lo localicemos.

Métodos de pago

4,5
Muy bueno
2742759 Valoraciones

Nos falta tu reseña aquí

Título
A Segítség
Idioma
Húngaro
Editorial
Európa
Publicado en
2011
Formato
Tapa blanda
Páginas
592
ISBN10
9630794195
ISBN13
9789630794190
Serie
Primera publicación
2009
Título original
The Help
Calificación
4,45 de 5
Descripción