Más información sobre el libro
"Nem kérdezősködsz, nem küzdesz, nem ellenkezel." 1948-ban ezzel az intelemmel hagyta az anyja a nyolcéves Norikót a nagyhatalmú Kamiza család birtokának a kapujában. És Nori szót fogad. Nem kérdezi, miért hagyta el az anyja, sem azt, miért zárják egy padlásszobába, és zokszó nélkül tűri a mindennapos vegyszeres fürdőket, amivel ki akarják fehéríteni a bőrét. Nori szerelemgyerek, egy japán nemesúr ágyasának és egy afroamerikai katonának a lánya. Rideg nagyanyja gyűlöli, mert a létezése foltot ejtett a család becsületén, és csak azért fogadja be, hogy elrejtse a világ elől. Az intelligens kislány pontosan érzi, hogy a mássága az oka az elutasításnak, és mindenben engedelmeskedik. Amikor három év múlva váratlanul megjelenik a birtokon a néhány évvel idősebb féltestvére, Akira, a két gyerek között erős kötelék szövődik. A tehetséges hegedűművész fiú tanítgatja a húgát, és a zenén keresztül új világ tárul Nori elé, ami végérvényesen megváltoztatja mindkettőjük életét. Nori ráébred, hogy igenis van helye a világban, és bármily nagy árat fizet is érte, érdemes harcolnia a szabadságáért.
Compra de libros
Ötven szó az esőre, Asha Lemmie, Gergely Nagy
- Idioma
- Publicado en
- 2022
- product-detail.submit-box.info.binding
- (Tapa blanda)
Métodos de pago
Nos falta tu reseña aquí
- Título
- Ötven szó az esőre
- Idioma
- Húngaro
- Autores
- Asha Lemmie, Gergely Nagy
- Editorial
- Libri
- Publicado en
- 2022
- Formato
- Tapa blanda
- Páginas
- 480
- ISBN10
- 9634338631
- ISBN13
- 9789634338635
- Serie
- Etiquetas
- Ficción, Novelas históricas, Japón, Asia
- Calificación
- 3,8 de 5
- Descripción
- "Nem kérdezősködsz, nem küzdesz, nem ellenkezel." 1948-ban ezzel az intelemmel hagyta az anyja a nyolcéves Norikót a nagyhatalmú Kamiza család birtokának a kapujában. És Nori szót fogad. Nem kérdezi, miért hagyta el az anyja, sem azt, miért zárják egy padlásszobába, és zokszó nélkül tűri a mindennapos vegyszeres fürdőket, amivel ki akarják fehéríteni a bőrét. Nori szerelemgyerek, egy japán nemesúr ágyasának és egy afroamerikai katonának a lánya. Rideg nagyanyja gyűlöli, mert a létezése foltot ejtett a család becsületén, és csak azért fogadja be, hogy elrejtse a világ elől. Az intelligens kislány pontosan érzi, hogy a mássága az oka az elutasításnak, és mindenben engedelmeskedik. Amikor három év múlva váratlanul megjelenik a birtokon a néhány évvel idősebb féltestvére, Akira, a két gyerek között erős kötelék szövődik. A tehetséges hegedűművész fiú tanítgatja a húgát, és a zenén keresztül új világ tárul Nori elé, ami végérvényesen megváltoztatja mindkettőjük életét. Nori ráébred, hogy igenis van helye a világban, és bármily nagy árat fizet is érte, érdemes harcolnia a szabadságáért.


