Bookbot

Krisztus-terápia

Más información sobre el libro

A Krisztus-terápia a belső sérelmek gyógyításával foglalkozik! Az utóbbi években több országban elterjedtek olyan gyógyító közösségek, amelyek a belső gyógyítással foglalkoznak. Ez a gyógyítás a Jézussal való személyes kapcsolatra épül. A lelki gyógyulás lényege: a hálaadás, a megbocsátás és az önzetlen szeretet. A HÁLA! Ennek forrása, hogy Isten teremtette az embert és az egész világot! Mivel Isten végtelenül szeret bennünket és szeretetből teremtett, ennél fogva mindent, ami történik velünk, a javunkra fordítja. A második alap a MEGBOCSÁTÁS! Jézus a kereszten mindenkiért meghalt. Ez azt jelenti, hogy mindenki bocsánatot nyerhet, aki megbánja bűneit és hibáit. - Nekünk is kell bocsátani minden sérelmet, ami életünk folyamán ért. Ha nem bocsátunk meg, a harag rombolja belső életünket. A harmadik alap az önzetlen SZERETET melletti döntés. Mivel a szeretet nem az érzelemben gyökerezik, hanem az akaratban és a cselekvésben, ezért az ellenséget is tudjuk szeretni, ahogy ezt Jézus tette. Pál apostol tanítja a csodálatos szeretet-himnuszban: „Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs mit sem érek” (1Kor 13,1-13). Az önzetlen szeretet-meg másik szeret-e, vagy mit kapunk

Compra de libros

Krisztus-terápia, Dominik Chmielewski

Idioma
Publicado en
product-detail.submit-box.info.binding
(Tapa blanda),
Estado del libro
Muy Bueno
Precio
6,49 €

Métodos de pago

Nadie lo ha calificado todavía.Añadir reseña

Título
Krisztus-terápia
Idioma
Húngaro
Editorial
Marana Tha
Formato
Tapa blanda
ISBN10
6155259755
ISBN13
9786155259753
Serie
Etiquetas
Descripción