Parámetros
- 179 páginas
- 7 horas de lectura
Más información sobre el libro
A kötet történeteiben ismert mesék újraírt változatait alkották meg a szerzők olyan hősökkel, akik valamilyen stigmatizált vagy kisebbségi csoporthoz tartoznak. Kilenc jól ismert szerző és nyolc új alkotó meséje került a gyűjteménybe, melyben többek között meleg, leszbikus, transznemű, roma, örökbe fogadott, hallássérült és idős hősökkel találkozhatunk. A tizenhét kortárs szerző friss meseátiratai azokat is megszólítják, akik nehezebben találják a helyüket a világban. Megerősítenek abban, hogy bár nem vagyunk egyformák és különböző utakat járunk be, de ha megérkezünk, a kapu mindannyiunk előtt nyitva áll. „Az ember varázslatos isteni kreatúra, a szivárvány színeinek sokféleségével és a szabadság felelősségével megajándékozva. A legfőbb feladatunk, hogy megtanuljuk elfogadni egymást. Nem lehet elég korán kezdeni a gyakorlását. Erre valók a mesék, gyerekeknek és felnőtteknek.” (Bódis Kriszta, író, pszichológus, dokumentumfilmes) „Ennek a mesekönyvnek minden gyerekszobában ott van a helye, ahol fontos a világ sokszínűségének megértése, ahol a gyerekek körül nincsenek tabuk, s ahova a szülők úgy lépnek be, hogy tudják, a gyerekükön keresztül nemcsak a jövőt formálhatják, hanem a jelent is.” (Gyurkó Szilvia, gyermekjogi szakértő)
Compra de libros
Meseország mindenkié, Rita Molnár Krisztina, Boldizsár M. Nagy, Lakatos István, Eszter Gangl, Lilla Bölecz
- Idioma
- Publicado en
- 2020
- Encuadernación
- (Tapa dura)
Métodos de pago
Nadie lo ha calificado todavía.
- Título
- Meseország mindenkié
- Idioma
- Húngaro
- Editorial
- Labrisz Leszbikus Egyesület
- Publicado en
- 2020
- Formato
- Tapa dura
- Páginas
- 179
- ISBN10
- 6150089282
- ISBN13
- 9786150089287
- Serie
- Categorías
- Etiquetas
- LGBTQ+, Literatura húngara, Adaptaciones literarias
- Descripción
- A kötet történeteiben ismert mesék újraírt változatait alkották meg a szerzők olyan hősökkel, akik valamilyen stigmatizált vagy kisebbségi csoporthoz tartoznak. Kilenc jól ismert szerző és nyolc új alkotó meséje került a gyűjteménybe, melyben többek között meleg, leszbikus, transznemű, roma, örökbe fogadott, hallássérült és idős hősökkel találkozhatunk. A tizenhét kortárs szerző friss meseátiratai azokat is megszólítják, akik nehezebben találják a helyüket a világban. Megerősítenek abban, hogy bár nem vagyunk egyformák és különböző utakat járunk be, de ha megérkezünk, a kapu mindannyiunk előtt nyitva áll. „Az ember varázslatos isteni kreatúra, a szivárvány színeinek sokféleségével és a szabadság felelősségével megajándékozva. A legfőbb feladatunk, hogy megtanuljuk elfogadni egymást. Nem lehet elég korán kezdeni a gyakorlását. Erre valók a mesék, gyerekeknek és felnőtteknek.” (Bódis Kriszta, író, pszichológus, dokumentumfilmes) „Ennek a mesekönyvnek minden gyerekszobában ott van a helye, ahol fontos a világ sokszínűségének megértése, ahol a gyerekek körül nincsenek tabuk, s ahova a szülők úgy lépnek be, hogy tudják, a gyerekükön keresztül nemcsak a jövőt formálhatják, hanem a jelent is.” (Gyurkó Szilvia, gyermekjogi szakértő)


