A Nyugat Ura
Autores
Más información sobre el libro
A tatárjárás idején Harcias Frigyes osztrák herceg kirabolta IV. Béla királyt, aki három megye átadására kényszerült. A mongolok kivonulása után Béla kétszer legyőzte Frigyes seregeit, visszaszerezve a zsarolással megszerzett területeket, de az osztrák herceg továbbra is fenyegetést jelentett. Frigyes herceg, megszegve egy korábbi megállapodást, Gertrúd leányát II. Frigyes német-római császárhoz akarta adni, ami kedvezőtlen helyzetbe hozta a Magyar Királyságot. Béla király Leventét, hű szerviensét bízta meg, hogy titokban akadályozza meg a házassági szerződés aláírását, és segítse elő Gertrúd és Vladislav őrgróf találkozását. Levente és társai, halicsi menekült nemeseknek álcázva magukat, útnak indulnak az Osztrák Hercegség felé. Küldetésük során kihasználják az osztrák nemesség megosztottságát is, mivel Alber von Krigering báró is ellenzi, hogy Frigyes túl nagy hatalomra tegyen szert. A benefalvai hősök hamarosan szorult helyzetbe kerülnek: védenceik nem bírják a kényszerű összezártságot, több társukat elveszítik a császár hű lovagjaival vívott harcokban, a csapat kettészakad, és Levente is fogságba esik.
Compra de libros
A Nyugat Ura, Urbánszki László
- Idioma
- Publicado en
- Encuadernación
- (Tapa dura),
- Estado del libro
- Muy Bueno
- Precio
- 6,49 €
Métodos de pago
Nadie lo ha calificado todavía.
- Título
- A Nyugat Ura
- Idioma
- Húngaro
- Autores
- Urbánszki László
- Editorial
- Gold Book
- Formato
- Tapa dura
- ISBN10
- 9634264298
- ISBN13
- 9789634264293
- Serie
- Etiquetas
- Descripción
- A tatárjárás idején Harcias Frigyes osztrák herceg kirabolta IV. Béla királyt, aki három megye átadására kényszerült. A mongolok kivonulása után Béla kétszer legyőzte Frigyes seregeit, visszaszerezve a zsarolással megszerzett területeket, de az osztrák herceg továbbra is fenyegetést jelentett. Frigyes herceg, megszegve egy korábbi megállapodást, Gertrúd leányát II. Frigyes német-római császárhoz akarta adni, ami kedvezőtlen helyzetbe hozta a Magyar Királyságot. Béla király Leventét, hű szerviensét bízta meg, hogy titokban akadályozza meg a házassági szerződés aláírását, és segítse elő Gertrúd és Vladislav őrgróf találkozását. Levente és társai, halicsi menekült nemeseknek álcázva magukat, útnak indulnak az Osztrák Hercegség felé. Küldetésük során kihasználják az osztrák nemesség megosztottságát is, mivel Alber von Krigering báró is ellenzi, hogy Frigyes túl nagy hatalomra tegyen szert. A benefalvai hősök hamarosan szorult helyzetbe kerülnek: védenceik nem bírják a kényszerű összezártságot, több társukat elveszítik a császár hű lovagjaival vívott harcokban, a csapat kettészakad, és Levente is fogságba esik.



