Moldova György Libros

riport a mezőgazdasági repülőkrőlNavigare ​necesse est – tartja az ókori mondás, de nemcsak hajózni szükséges, repülni is. Legalábbis ezt vallják azok, akik nap mint nap madártávlatból tekintenek a szántóföldek négyszögére, a smaragdszínben játszó szőlőtáblákra. Mezőgazdasági repülők. Nincs jól szabott egyenruhájuk, nem járják a világot, nem felelnek száz meg száz utas életéért, legfeljebb a magukéért meg a munkaeszközként hozzájuk nőtt gépmadárért. Nem veszélytelen a munkájuk, vannak, akik nem térnek vissza közülük, de a bajtársak újra meg újra felszállnak, mert a vérükben van a magasság, a levegő semmihez sem hasonlítható érzése-élménye; mert repülni kell. S ezzel egyetértett a „repülő-riporter” Moldova György is, aki ebben a kötetében arra vállalkozott, hogy a levegőből tudósítson. Hónapokon keresztül ismerkedett e különös világgal, kísérte el a repülőgépes növényvédő szolgálat pilótáit, hogy munkájuk gondjait és szépségeit feltárja.Egy eddig felfedezetlen területről hoz hírt, a tőle megszokott lebilincselő mesélőkedvvel osztva meg velünk új élményeit, tisztelegve egyúttal e nehéz hivatás neves és névtelen munkásai előtt is.

Szatírák, történetekNem, nem, kedves olvasó, az Abortusz-szigetek nem a Kanári-szigetek mellett található, nem afféle kellemes üdülőhely, idegenforgalma minimális, azon egyszerű oknál fogva, mert nem található a térképen. Ámbár mégis létezik, hogy hol?… ez egyelőre maradjon az író és a kiadó közös titka, hisz egy fülszövegtől mégsem várható el, hogy bedekkerként viselkedjék. Mindazonáltal az Abortusz-szigetek beutazható, miként Liliput vagy Kazohinia. S hogy kik lakják, megtudhatjuk az első hazai, hamisíthatatlan gulliveriádából, ami, mondanunk sem kell, tősgyökeres szatíra á la Moldova, telve kíméletlen iróniával, gyilkos humorral. A címadó szatírán kívül, amely kisregény méretű, még számos történetet, anekdotát tartalmaz a kötet, megannyi szórakoztatva elgondolkodtató írást, a Kossuth-díjas írótól megszokott élvezetes, színes stílusban.

Riport a kamionsofőrökről„Kamionos – milliomos”, „Könnyű magának, szomszéd, maga kamionos!” – és még lehetne sorolni a közmondásokat, melyekben egy egész ország irigyli-gyűlöli az „élet királyait”.Én több mint két évet töltöttem el a kamionok „anyósülésein” kuporogva, kéttucatnyi útra kísértem el őket, jelenthetem az Olvasónak, hogy ebből a szakmából valóban árad a pénz szaga, de egyetlen fillért sem adnak ingyen. Halál távoli országutakon, balesetek és küzdelem a lerobbant kocsikkal, huszonnégy órás megszakítás nélküli vezetések, hosszú várakozások határokon és parkolókban, korai betegségek, felbomlott családi élet – ezek a kamionos életforma útjelzői.Tévedés ne essék, ebben a könyvben én nem akartam felrajzolni a magyar kamionfuvarozás átfogó körképét, aki elolvassa az meg fogja érteni, hogy miért nem tehettem, egyébként is jobban érdekeltek a sofőrélet mindennapjai, mint a kiglancolt statisztikák és a főnökök bölcs vagy kevésbé bölcs nyilatkozatai.Kalandkönyvet írtam, hétköznapit, szürke kalandok sorozatát, melynek egyetlen szenzációja a megismerés, a találkozás egy különös életformával.

Stílusukban, feldolgozásmódjukban egyaránt változatosak Moldova György új kötetének darabjai. Értékes, élvezetes olvasmánykaleidoszkóp, amelyben ki-ki azt találja meg, amit keres: csípős iróniát, fanyar humort kínál a szórakozásra vágyóknak, a tenyérirodalmat kedvelőknek szociográfiai hitellel megjelenített valóságképet, azoknak pedig, akik a közelmúlt eseményeinek irodalmi feldolgozásával szeretnének találkozni, esztétikai élményt nyújt. Szóljon bár az író életének derűs epizódjairól, keressen új meg új riportalanyokat, kevéssé ismert, olykor meghökkentő helyszíneket, vagy írjon „szabályos” szépprózát, a látszólag heterogén együttest mindig egységbe fogja szuggesztív egyénisége, szemléletének töretlen azonossága.

Hitler Adolf, Vezér és Kancellár 1970-ben Magyarországon járt. Lehet, hogy huszonöt év múlva újra felkeres bennünket.Hogyan?… Nem hiszik? Kételkednek? Vagy arra gondolnak, hogy nyomdász barátunk badarságokat szedett, netán a Kiadó hazudik? Ha nekünk nem hisznek, hallgasság meg az írót. Ő mindig igazat mond. Tanúsíthatja ,hogy a Führer mint IBUSZ-vendég részt vett egy pompás Betyártúrán, és a figyelmes idegenforgalmi szervünk a jeles turistát nem Piroschkával ajándékozta meg, hanem Barna Éva tolmácsnővel.Végül azt kérdezik, kötetünk miért viseli a Titkos záradék címet? Mert szeretnénk, ha Adolf Betyártúráját és szerelmi ügyeit nem szellőztetnék, bizalmasan kezelnék.

A Szent Imre-induló 1975-ben jelent meg először. Arról szól, hogy történelmünk leggyászosabb korszaka után – a fasiszta háború, a népírtás, az anyagi és erkölcsi javak pusztítása után – milyen közérzettel élhette meg a felszabadulást Moldova regényének zsidó főhőse, a tizenkét éves Kőhidai Miklós. Az a koravén kisfiú, aki százezrek kiirtásának rettenetében élt, s bár ő maga túlélte a borzalmakat, szinte gyógyíthatalan lelki sérülésekkel került ki a pokoljárásból. A Szent Imre-induló folytatása az új Moldova mű, az Elhúzódó szüzesség a fasizmus szörnyűségeit átélő kisfiú fiatalemberré formálódásnak története. A szörnyű emlékekkel terhes gyermekkor következménye az életidegen félszegség,a mindentől idegenkedés, sőt a teljes „idegenség” érzete. A felnőtté érés időszakát ábrázolja az író, azt a roppant küzdelmet, ahogy ifjú szerencsétlen hőse a valahová tartozás vágyát szembesíti, ütközteti az önmaga által teremtett szellemi gettóval. Vergődik elkülönülő zsidótudata és a beilleszkedés vágya között. Éppen ezért felemás a viszonya az emberekhez, családjához, a társadalomhoz sőt egyetlen szerelméhez is.

riport a rendőrökrőlAz író így vall legújabb könyvéről: „Régóta csodálkozom azon, hogy egy egész ország arra büszke, hogy okosabb, mint a saját rendőrei. Éreztem, hogy az igazság közelről bizonyára másképpen fest, de sokáig nem törődtem ezzel az előítélettel. Mikor azonban tapasztalnom kellett, hogy a bűnözés – különösen az erőszakos bűncselekmények – egyre inkább ostromolja Budapest, sőt Magyarország közbiztonságát, úgy gondoltam, meg kell ismertetnek az olvasókkal a rendőrség munkáját és embereit. Ehhez persze előbb nekem magamnak kellett megismernek őket, másfél évet szántam rá. Budapest nyolcadik kerületétől Zala és Borsod megyéig bejártam a fontosabbnak gondolt területeket, beszéltem járőrökkel, nyomozókkal, vizsgálókkal, katonai ügyészekkel, sok száz emberrel. Azt hiszem, hogy ez a riport mind szándékában, mind terjedelmében eddig a legfontosabb valóságfeltáró vállalkozásom.”