Bookbot

Zuhé úr csodálatos utazása egy siksze karjaiba

Valoración del libro

4,1(898)Añadir reseña

Más información sobre el libro

Motti Zuhé eddig úgy élte életét, ahogyan ortodox anyja és a vallás törvényei azt megkövetelték. De most, amikor Mame meg akarja házasítani, és e célból ijesztőbbnél ijesztőbb nőket vonultat fel előtte, Motti a sarkára áll, és a saját kezébe veszi a sorsát. És miután beleszeret egy nem zsidó lányba – egy sikszébe –, már nincs megállás: leborotválja a szakállát, és megpróbálja a saját útját járni. Ám mivel ez modern mese, a hős nem nyeri el az okos széplány kezét, mert azt is lefoglalják saját harcai. Az olvasó akárhonnan is jött, amikor sok-sok nevetés után leteszi a könyvet, egy kicsit máris svájcivá lett. Közben egy kicsit megtanul jiddisül (amihez még egy kis szótárt is mellékelünk), és remélhetőleg ezt nyereségnek érzi. Thomas Meyer az első szerelem lendületével rohan le minket, olvasókat. Két nyelvet és három világot tár elénk a regény szűk keretei között. Mese, valóság, filozófia, szerető kritika ez mind belefér.

Compra de libros

Zuhé úr csodálatos utazása egy siksze karjaiba, Thomas Meyer-Wieser

Idioma
Publicado en
2014
Te avisaremos por correo electrónico en cuanto lo localicemos.

Métodos de pago

4,1
Muy bueno
898 Valoraciones

Nos falta tu reseña aquí